Kereső
10°C 10°C 21km/h

2009.12.04

Varnus Xaver óvodáért koncertezik Veszprémben

Veszprémben koncertezik Varnus Xaver orgonaművész december 20-án. A Kossuth utcai evangélikus templomban két koncertet ad, délután három és este hét órakor, a bevétellel a gyülekezet jövő szeptemberben nyíló óvodáját segíti. Xaver Bach és Mozart műveket játszik, improvizál az Amerikában az ő kérésére készített Rodgers Trillium koncertorgonán, de a közönséget is megénekelteti, felcsendülnek a legszebb karácsonyi dalok. Ajánljuk a koncertet azoknak, akiknek advent negyedik vasárnapja nem a vásárlással, rohanással, hanem a lelki töltekezéssel, karácsonyi készülődéssel telik. Jegyek kaphatók az evangélikus lelkészi hivatalban, valamint a Plazaban lévő Alexandra könyvesboltban.

(Forrás: petofiszinhaz)

Hozzászólások

Hozzászólok



További cikkek

2010.09.09

Őszi Dionüszia a Játékszínben

Kamera Hungária 2010 Televíziós Műsorfesztivál

2010.09.08

Szarka Gyula koncert és színházi nyílt nap

Megyefutás 2010

Zsiráf Veszprémben

2010.09.07

Ozsváth Ildikóról forgattak riportot

Afrika ház – az utolsó simítások

2010.09.06

Elkezdődött a tanítás az iskolában

I. Veszprém Megyei Nagy Sportágválasztó

Évadnyitó Színházi Fesztiválon Budapesten

2010.09.03

Kiállítás a szelektív hulladékgyűjtésről

2010.09.02

Roadshow a Barabás KC-val

Veszprém megye attrakciói

2010.09.01

Veszprémi Babahordozó Nap

Rendezői díj a XV.Pécsi Felnőtt Bábfesztiválon

2010.08.31

Jubiláló Ökovásár

Színházi nyílt nap Veszprémben

A Pannon TISZK zárja a TÁMOP projektet

2010.08.30

Veszprém Barabás KC–Siófok KC 34:24

2010.08.27

Kamera Hungária ismét Veszprémben

2010.08.26

Töreky bronzérmes az Olimpián

Régimódi történet Budapesten

Legyőzte a Veszprém a KEK-győztest

2010.08.25

Petőfi Színház a Vidor Fesztiválon

2010.08.24

Anna Kareninával indul az évad

Magyar Fotográfia Napja Veszprémben

2010.08.19

Meghívó a Szent István-napi programokra

2010.08.17

Pampanyulak születtek

Ünnepel a Laczkó Dezső Múzeum

2010.08.16

Megsérült a színház teteje a viharban

Fekete Péter című operett bohózat

Viharkárok az Állatkertben

2010.08.13

Üvegvilág

2010.08.12

Rajzkiállítás a természetjárásról

2010.08.11

Indiai antilopok az állatkertben

Tér-Film-Zene Fesztivál

2010.08.09

Kibó, a zsiráf Veszprémbe költözik

2010.08.07

Vajda–Fábri–Valló: Anconai szerelmesek

2010.08.06

CELL-CUP 2010

2010.08.04

Együttműködés a VMRFK és az Egyetem között

Fekete Péter elmarad

Éjszurkáló egyetemistáknak

Újból bérletes előadások a játékszínben

Vendégjáték bérlet sztárszínészekkel

2010.07.29

Esőhelyszínen a Chick Corea koncert

2010.07.28

Pannon Várszínház 10. jubileumi évada

Felújítások a színházban

2010.07.27

Bérletes előadások a Játékszínben

2010.07.26

Veszprémi zenei ünnep

A diákok háromnegyede a felsőoktatásba

Susie és Moritz meglepetése

2010.07.20

Rendkívüli közgyűlésen a reptér ügye

2010.07.19

Ifj. Tóth nyert Veszprémben

Az idei díjasok UZ4 és UZ17

2010.07.16

Utcazene este

Kolostorok és kertek a veszprémi vár tövében

Rally infok

2010.07.15

Utcazene első nap

Megújult a szurikáta kifutó

2010.07.14

Utcára vonulnak a zenészek

Töretlen népszerűségű bakterház

Hangok és hangadók fesztiválja 4.rész

2010.07.13

Hangok és hangadók fesztiválja 3.rész

2010.07.12

Hangok és hangadók fesztiválja 2.rész

Árvízkárosult gyerekek kirándulása

2010.07.09

Hangok és hangadók fesztiválja 1.rész

Veszprém legújabb négycsillagos szállodája

2010.07.08

Megérkeztek a Munkácsy képek Veszprémbe

Utcazene Fesztiválon a Petőfi Színház

2010.07.07

Vadaspark 2010. évi nyári táborai

2010.07.06

Jövő szerdától Utcazene

2010.07.05

Elismerések az állománygyűlésen

2010.07.03

A kishiúz első orvosi vizsgálata

2010.07.02

Rekordszámú látogató Szent Iván éjjelén

2010.06.30

Filmen Pozsgai Zsolt Janus története

2010.06.28

Köszönet a gátépítőknek!

2010.06.25

Média és marketing nagyágyúk az Utcazenén

2010.06.24

Összefogás az Utcazenéért

2010.06.23

20 nap múlva Utcazene Fesztivál

2010.06.21

Háromnapos vigadalom Rátóton

2010.06.18

Fél órára leállt az élet Veszprémben

2010.06.16

Operett utazás: esőhelyszín a Petőfi Színház

Szent Iván éj az Állatkertben

2010.06.14

Balaton Classic beszámoló

Szép, élménygazdag, sikeres évad

Veszprém turizmusáért

2010.06.11

Hazai előadók az idei Harley D. Fesztiválon

2010.06.10

A kézilabda a második legnépszerűbb sportág

Segítsünk!

2010.06.09

Operett utazás a Dubniczay-palotában

Sporthíradó Veszprém

Alsóörs a Veszprém-kártya programban

Hazaértek a segítők

2010.06.08

Gátakon a veszprémi rendőrök

Országos Terepfutó Bajnokság eredményei

Egy csepp figyelem, egy csepp teszt

Rövidhírek - Veszprémi állatkert

2010.06.07

Vetésis diákok Bottropban

2010.06.03

Veszprémi Utcazene Fesztivál 2010

2010.06.02

Térségi Integrált Szakképző Központ

17. Kabóciádé CsaládiFesztivál

2010.06.01

ORTT Mustra Filmfesztivál

2010.05.31

Fergeteges színházi gyermeknap


 
 
english deutsch magyar