2010.05.12 | Versenyző rendőrök Veszprémben | | | | Gépkocsizó, motoros és forgalomirányító versenyszámokban is összemérik tudásukat május 17-én a Veszprém megyei egyenruhások. A 2010. évi rendőr járőr verseny Veszprém megyei döntőjére a szervezők szeretettel várják a „civil” érdeklődőket is.
| Azon túl, hogy az egyenruhások számot adnak elméleti, gyakorlati tudásukról, a verseny célja a rendőri munka megismertetése az érdeklődők minél szélesebb körével.A tanulóvezetők - és oktatóik - minden évben kihasználják a forgalomirányító verseny kínálta egyedülálló lehetőséget a rendőri karjelzések felismerésének begyakorlására. Idén Veszprémben a Budapesti és a Cholnoky út kereszteződésében kapcsolják ki két órára a forgalomirányító lámpákat. Május 17-én 12 és 14 óra között a versenybe benevezett rendőrök irányítják itt a forgalmat.
A gépkocsizó gyakorlati versenyt a Veszprém Hotel parkolójában 9 és 14 óra között tartják. Egy másik látványos megmérettetést, a motoros gyakorlati versenyt pedig 9 és 13 óra között rendezik meg a veszprémi Lovassy Gimnázium melletti parkolóban. A szervezők a versenyfeladatok teljesítése után lehetőséget adnak a motorosoknak – bármely kategóriában -, hogy vezetéstechnikai tudásukat kipróbálják a versenypályán.
Lezárt parkolók a verseny idejére
Két parkolót zárnak el a forgalom elől Veszprémben május 16. (vasárnap) estétől másnap 14 óráig a VMRFK 2010. évi járőr versenye miatt. Május 17-én a Lovassy Gimnázium melletti parkolóban (Cserhát utca kereszteződése) lesz a motoros gyakorlati verseny, a Veszprém Hotel melletti parkolóban pedig a motorosok mérik össze tudásukat. | (Forrás: Veszprém MRFK Sajtószolgálata) |
|
Hozzászólások |
Hozzászólok |
|
További cikkek |
2010.09.03 |
|
2010.09.02 |
|
|
2010.09.01 |
|
|
2010.08.31 |
|
|
|
2010.08.30 |
|
2010.08.27 |
|
2010.08.26 |
|
|
|
2010.08.25 |
|
2010.08.24 |
|
|
2010.08.19 |
|
2010.08.17 |
|
|
2010.08.16 |
|
|
|
2010.08.13 |
|
2010.08.12 |
|
2010.08.11 |
|
|
2010.08.09 |
|
2010.08.07 |
|
2010.08.06 |
|
2010.08.04 |
|
|
|
|
|
2010.07.29 |
|
2010.07.28 |
|
|
2010.07.27 |
|
2010.07.26 |
|
|
|
2010.07.20 |
|
2010.07.19 |
|
|
2010.07.16 |
|
|
|
2010.07.15 |
|
|
2010.07.14 |
|
|
|
2010.07.13 |
|
2010.07.12 |
|
|
2010.07.09 |
|
|
2010.07.08 |
|
|
2010.07.07 |
|
2010.07.06 |
|
2010.07.05 |
|
2010.07.03 |
|
2010.07.02 |
|
2010.06.30 |
|
2010.06.28 |
|
2010.06.25 |
|
2010.06.24 |
|
2010.06.23 |
|
2010.06.21 |
|
2010.06.18 |
|
2010.06.16 |
|
|
2010.06.14 |
|
|
|
2010.06.11 |
|
2010.06.10 |
|
|
2010.06.09 |
|
|
|
|
2010.06.08 |
|
|
|
|
2010.06.07 |
|
2010.06.03 |
|
2010.06.02 |
|
|
2010.06.01 |
|
2010.05.31 |
|
2010.05.28 |
|
|
2010.05.26 |
|
|
|
|
2010.05.20 |
|
2010.05.13 |
|
2010.05.12 |
|
|
|