2010.06.08 | Országos Terepfutó Bajnokság eredményei | | | | 2002. után idén ismét a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság rendezte meg az IRM Pontszerző Országos Terepfutó Bajnokságot 2010. június 2-án, Zánkán, a Gyermek és Ifjúsági Centrumban. Veszprém megye csapata az összesített csapatversenyben IV. helyezést ért el. | A versenyen 33 szerv képviseltette magát 313 fő részvételével. A csapatok reggel 8.00 órától regisztrálhattak, melynek során kiosztásra kerültek a rajtszámok. A csapatvezetők 10.00 órától technikai értekezleten vettek részt, majd dr. Bolcsik Zoltán r. dandártábornok, főkapitány Úr megnyitotta a bajnokságot.
A megnyitón részt vett Simon Géza r.ezredes az ORFK OKI RSZKK vezetője, Takács Tamás r.ezredes az ORFK KD GEI igazgatója, Kovács Ida hosszútávfutó olimpikon, Filep Miklós Zánka Község polgármestere valamint Veszprém megye kapitányságvezetői.
A bajnokság festői környezetben, a Balaton partján a Cseri erdőben került megrendezésre. Az időjárási viszonyok nem voltak kedvezőek, azonban a versenyzők lelkesek maradtak és végig kitartottak. Az egész napon át tartó esőzés az utolsó futamokra teljesen feláztatta a pályát, de szerencsére nem történt komolyabb sérülés. Az eredményhirdetésre 15.30 órakor került sor a Sportcsarnokban. A díjakat dr. Bolcsik Zoltán r. dandártábornok, főkapitány Úr adta át.
Férfi II. kategória
EGYÉNI
1. hely Kovács Krisztián r.ftőrm. – Tolna MRFK
2. hely Köbli Balázs r.zls. – Baranya MRFK
3. hely Puchner Tamás r.fhdgy. – BRFK
Csapat: 1. hely Baranya MRFK
2. hely Hajdú-Bihar MRFK
3. hely Köztársasági Őrezred
4. hely Csongrád MRFK
5. hely Veszprém MRFK
6. hely Készenléti Rendőrség
Női III. kategória
EGYÉNI
1. hely Bakáné Kvála Erika ny.bv.tzls. – Kalocsai Fegyház
2. hely Blaskovits Istvánné – Készenléti Rendőrség
3. hely Schmidtné Svartz Klára r.szds. – ORFK OKI RSZKK
Csapat: 1. hely Készenléti Rendőrség
2. hely Veszprém MRFK
3. hely ORFK OKI RSZKK
4. hely Zala MRFK
5. hely BRFK
6. hely Körmend RSZKI
Férfi IV. kategória
EGYÉNI
1. hely Kocsár László r.fhdgy. – Hajdú-Bihar MRFK
2. hely Tóth Miklós ny.r.őrgy. – Veszprém MRFK
3. hely Istók István r.hdgy. – Nógrád MRFK
Csapat: 1. hely BRFK
2. hely Veszprém MRFK
3. hely Köztársasági Őrezred
4. hely Hajdú-Bihar MRFK
5. hely Zala MRFK
6. hely Körmend RSZKI
Női II. kategória
EGYÉNI
1. hely Császár Éva r.szds. – Zala MRFK
2. hely Balogh Mária r.tzls. – Győr-Moson-Sopron MRFK
3. hely Uhlir Tímea – Köztársasági Őrezred
Csapat: 1. hely Zala MRFK
2. hely Készenléti Rendőrség
3. hely Hajdú-Bihar MRFK
4. hely Győr-Moson-Sopron MRFK
5. hely Szeged RSZKI
6. hely Fejér MRFK
Férfi III. kategória
EGYÉNI
1. hely Hajnal Kornél – Készenléti Rendőrség
2. hely Ogonovszky Szilárd r.szds. – Komárom-Esztergom MRFK
3. hely Zánki Zoltán r.szds. – Nógrád MRFK
Csapat: 1. hely Hajdú-Bihar MRF
2. hely Zala MRFK
3. hely Készenléti Rendőrség
4. hely Győr-Moson-Sopron MRFK
5. hely Csongrád MRFK
6. hely BRFK
Női nyílt kategória
EGYÉNI
1. hely Tallér Szandra r.őrm. – Csongrád MRFK
2. hely Vadász Gabriella – Készenléti Rendőrség
3. hely Tóth Tímea – Készenléti Rendőrség
Csapat: 1. hely Csongrád MRFK
2. hely Készenléti Rendőrség
3. hely Hajdú-Bihar MRFK
4. hely Szeged RSZKI
5. hely Fejér MRFK
6. hely Körmend RSZKI
Férfi nyílt kategória
EGYÉNI
1. hely Szabó Imre r.szds. – BRFK
2. hely Nagy Viktor bv.tőrm. – Sopronkőhidai Fegyház és Börtön
3. hely Kovács László – Készenléti Rendőrség
Csapat: 1. hely Készenléti Rendőrség
2. hely BRFK
3. hely Csongrád MRFK
4. hely Körmend RSZKI
5. hely Hajdú-Bihar MRFK
6. hely Rendőrtiszti Főiskola
Összesített csapat eredmények
1. hely Készenléti Rendőrség
2. hely Hajdú-Bihar MRFK
3. hely Zala MRFK
4. hely Veszprém MRFK
5. hely BRFK
6. hely Körmend RSZKI | (Forrás: Veszprém MRFK Sajtószolgálata) |
|
Csatolt képek (4 db) |
|
Hozzászólások |
Hozzászólok |
|
További cikkek |
2010.09.08 |
|
|
2010.09.07 |
|
2010.09.06 |
|
|
|
2010.09.03 |
|
2010.09.02 |
|
|
2010.09.01 |
|
|
2010.08.31 |
|
|
|
2010.08.30 |
|
2010.08.27 |
|
2010.08.26 |
|
|
|
2010.08.25 |
|
2010.08.24 |
|
|
2010.08.19 |
|
2010.08.17 |
|
|
2010.08.16 |
|
|
|
2010.08.13 |
|
2010.08.12 |
|
2010.08.11 |
|
|
2010.08.09 |
|
2010.08.07 |
|
2010.08.06 |
|
2010.08.04 |
|
|
|
|
|
2010.07.29 |
|
2010.07.28 |
|
|
2010.07.27 |
|
2010.07.26 |
|
|
|
2010.07.20 |
|
2010.07.19 |
|
|
2010.07.16 |
|
|
|
2010.07.15 |
|
|
2010.07.14 |
|
|
|
2010.07.13 |
|
2010.07.12 |
|
|
2010.07.09 |
|
|
2010.07.08 |
|
|
2010.07.07 |
|
2010.07.06 |
|
2010.07.05 |
|
2010.07.03 |
|
2010.07.02 |
|
2010.06.30 |
|
2010.06.28 |
|
2010.06.25 |
|
2010.06.24 |
|
2010.06.23 |
|
2010.06.21 |
|
2010.06.18 |
|
2010.06.16 |
|
|
2010.06.14 |
|
|
|
2010.06.11 |
|
2010.06.10 |
|
|
2010.06.09 |
|
|
|
|
2010.06.08 |
|
|
|
2010.06.07 |
|
2010.06.03 |
|
2010.06.02 |
|
|
2010.06.01 |
|
2010.05.31 |
|
2010.05.28 |
|
|
2010.05.26 |
|
|
|
|