Kereső
10°C 10°C 21km/h

2010.06.11

Hazai előadók az idei Harley D. Fesztiválon

Veszprémben, az Óváros étteremben tartott sajtótájékoztatón Dobai Attila fesztiváligazgató elmondta, az idei évben csupa magyar előadókat hívtak meg a szervezők. Meg kell mutatni a közönségnek a hazai előadókat, a többi között fellép az Omega és a Republic együttes is. Különlegesség, hogy a Pannon Várszínház készül egy nagyszabású produkcióval, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról kibővített előadásával.

A szervezők az árvízkárosultakra is felhívják a figyelmet, mivel a résztvevőktől egy tanknyi benzin árát kérték, amit eljuttatnak a rászorulóknak. A fesztiválra ellátogat Schmitt Pál házelnök, aki az 1942-es évjáratú motorkerékpárját árverésre ajánlja fel. A befolyt összegből az árvízkárosultakat támogatják.

A tavalyi jubileum különleges esemény volt, ezt a színvonalat az idei évben is próbáltuk tartani. A Pannon Várszínháztól Vándorfi László megkeresett minket, hogy vonjuk be a fesztiválba a színházi produkciót is, ezzel gazdagítva a programválasztékot. – számolt be róla Hebling Zsolt, alsóörsi polgármester.

Merész vállalkozás részünkről ezt a produkciót megvalósítani Alsóörsön, az amfiteátrumban.Mintegy 150 szereplős gigaprodukció lesz a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról. Látványos produkciónak ígérkezik, táncosokkal és érdekes jelmezekkel tarkítva. A statisztákra rábíztuk, hogy a maguk meglátása szerint bújjanak bele a korszakhoz illő ruhákba. Ezen kívül sok motoros jelezte, hogy szeretne segíteni nekünk. – avatta be sajtót a kulisszatitkokba Vándorfi László, színházigazgató.

A Renault Császár Kft. ügyvezető igazgatója, Császár Gábor elmondta, milyen meglepetéssel készülnek ők a Harley Davidson Fesztiválra. A Pannon Várszínházzal összekapcsolódva az autós mozik hangulatát idézi majd az autós színház. Korhű autócsodákból, akárcsak a páholyokból lehet megtekinteni az előadást. Ezeket a kocsikat részben tulajdonosok, részben pedig a szervezők ismerősei ajánlották fel a jó cél érdekében.

A színházi produkciót maga a helyszín, azaz az alsóörsi amfiteátrum is különlegessé teszi: a néhai bánya, amely a legfiatalabb ókori színház hangulatát idézi. Hebling Zsolt polgármester elmondta, pályázat útján nagy beruházást terveznek, szeretnék jobban kiépíteni az amfiteátrum infrastruktúráját.A Harley Davidson Fesztivál keretein belül a színházi előadás június 16-án lesz látható.

(Forrás: veszprem)

Csatolt képek (2 db)

Hozzászólások

Hozzászólok



További cikkek

2010.09.03

Kiállítás a szelektív hulladékgyűjtésről

2010.09.02

Roadshow a Barabás KC-val

Veszprém megye attrakciói

2010.09.01

Veszprémi Babahordozó Nap

Rendezői díj a XV.Pécsi Felnőtt Bábfesztiválon

2010.08.31

Jubiláló Ökovásár

Színházi nyílt nap Veszprémben

A Pannon TISZK zárja a TÁMOP projektet

2010.08.30

Veszprém Barabás KC–Siófok KC 34:24

2010.08.27

Kamera Hungária ismét Veszprémben

2010.08.26

Töreky bronzérmes az Olimpián

Régimódi történet Budapesten

Legyőzte a Veszprém a KEK-győztest

2010.08.25

Petőfi Színház a Vidor Fesztiválon

2010.08.24

Anna Kareninával indul az évad

Magyar Fotográfia Napja Veszprémben

2010.08.19

Meghívó a Szent István-napi programokra

2010.08.17

Pampanyulak születtek

Ünnepel a Laczkó Dezső Múzeum

2010.08.16

Megsérült a színház teteje a viharban

Fekete Péter című operett bohózat

Viharkárok az Állatkertben

2010.08.13

Üvegvilág

2010.08.12

Rajzkiállítás a természetjárásról

2010.08.11

Indiai antilopok az állatkertben

Tér-Film-Zene Fesztivál

2010.08.09

Kibó, a zsiráf Veszprémbe költözik

2010.08.07

Vajda–Fábri–Valló: Anconai szerelmesek

2010.08.06

CELL-CUP 2010

2010.08.04

Együttműködés a VMRFK és az Egyetem között

Fekete Péter elmarad

Éjszurkáló egyetemistáknak

Újból bérletes előadások a játékszínben

Vendégjáték bérlet sztárszínészekkel

2010.07.29

Esőhelyszínen a Chick Corea koncert

2010.07.28

Pannon Várszínház 10. jubileumi évada

Felújítások a színházban

2010.07.27

Bérletes előadások a Játékszínben

2010.07.26

Veszprémi zenei ünnep

A diákok háromnegyede a felsőoktatásba

Susie és Moritz meglepetése

2010.07.20

Rendkívüli közgyűlésen a reptér ügye

2010.07.19

Ifj. Tóth nyert Veszprémben

Az idei díjasok UZ4 és UZ17

2010.07.16

Utcazene este

Kolostorok és kertek a veszprémi vár tövében

Rally infok

2010.07.15

Utcazene első nap

Megújult a szurikáta kifutó

2010.07.14

Utcára vonulnak a zenészek

Töretlen népszerűségű bakterház

Hangok és hangadók fesztiválja 4.rész

2010.07.13

Hangok és hangadók fesztiválja 3.rész

2010.07.12

Hangok és hangadók fesztiválja 2.rész

Árvízkárosult gyerekek kirándulása

2010.07.09

Hangok és hangadók fesztiválja 1.rész

Veszprém legújabb négycsillagos szállodája

2010.07.08

Megérkeztek a Munkácsy képek Veszprémbe

Utcazene Fesztiválon a Petőfi Színház

2010.07.07

Vadaspark 2010. évi nyári táborai

2010.07.06

Jövő szerdától Utcazene

2010.07.05

Elismerések az állománygyűlésen

2010.07.03

A kishiúz első orvosi vizsgálata

2010.07.02

Rekordszámú látogató Szent Iván éjjelén

2010.06.30

Filmen Pozsgai Zsolt Janus története

2010.06.28

Köszönet a gátépítőknek!

2010.06.25

Média és marketing nagyágyúk az Utcazenén

2010.06.24

Összefogás az Utcazenéért

2010.06.23

20 nap múlva Utcazene Fesztivál

2010.06.21

Háromnapos vigadalom Rátóton

2010.06.18

Fél órára leállt az élet Veszprémben

2010.06.16

Operett utazás: esőhelyszín a Petőfi Színház

Szent Iván éj az Állatkertben

2010.06.14

Balaton Classic beszámoló

Szép, élménygazdag, sikeres évad

Veszprém turizmusáért

2010.06.10

A kézilabda a második legnépszerűbb sportág

Segítsünk!

2010.06.09

Operett utazás a Dubniczay-palotában

Sporthíradó Veszprém

Alsóörs a Veszprém-kártya programban

Hazaértek a segítők

2010.06.08

Gátakon a veszprémi rendőrök

Országos Terepfutó Bajnokság eredményei

Egy csepp figyelem, egy csepp teszt

Rövidhírek - Veszprémi állatkert

2010.06.07

Vetésis diákok Bottropban

2010.06.03

Veszprémi Utcazene Fesztivál 2010

2010.06.02

Térségi Integrált Szakképző Központ

17. Kabóciádé CsaládiFesztivál

2010.06.01

ORTT Mustra Filmfesztivál

2010.05.31

Fergeteges színházi gyermeknap

2010.05.28

Hungaria Sacra

Páratlan leletek a 8-ason

2010.05.26

Tudós nők a Petőfi Színházban

Sporthíradó Veszprém

6 éves a Balaton Plaza

Pünkösdi vásár

2010.05.20

Bővült a Veszprémi Csimpánzvilág

2010.05.13

Madarak és Fák napja az állatkertben

2010.05.12

Kézilabda a tévében

Versenyző rendőrök Veszprémben


 
 
english deutsch magyar