Kereső
10°C 10°C 21km/h

2010.06.14

Szép, élménygazdag, sikeres évad

A Veszprémi Petőfi Színház vasárnap délutáni évadzáró társulati ülésén a közönség voksai alapján Csarnóy Zsuzsanna vehette át a legkedveltebb színésznek járó Petőfi-díjat, a dolgozók szavazatai szerint pedig Mojzes Gabriella kárpitos és varrónő tette a legtöbbet az intézményért, ezért ő érdemelte ki a Latinovits-díjat.

Nagyon szép, élménygazdag, sikeres évadot zárhat a társulat-többek közötte erről beszélt Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, aki évadértékelőjében visszaemlékezett arra, hogy Bujtor István halála napján rendkívüli körülmények között született meg az évad egyik legsikeresebb előadása, a Régimódi történet. Az akkor tapasztalt társulati erő, elszántság az egész szezonra jellemző volt, és ez eredményezte azt, hogy jó évadot zárhat a teátrum, erre minden dolgozó büszke lehet.

Oberfrank Pál -aki február 1-től tölti be az igazgatói posztot- megköszönte azt, hogy a társulat jó szívvel fogadta, és az elmúlt hónapok tapasztalatai is azt mutatják számára, hogy mindenkivel együtt tud dolgozni, s így kívánja folytatni a színház által az elmúlt években sikeresen megkezdett utat. A jövőben is arra törekszik, hogy még az eddigieknél is jobb, magasabb színvonalú előadások szülessenek, olyanok, amire büszke lehet a megye és a város közönsége.

Elmondta, hogy a Veszprémi Petőfi Színházban ebben az évadban 236 előadás tartottak, ez harminchattal több, mint az előző szezonban. Az össznézőszám a nyári színházi előadásokkal együtt eléri a 90 ezret, ami megközelítőleg ötezerrel jelent több nézőt, mint tavaly ilyenkor. A legtöbbet játszott előadás idén a a szolnoki vándorfesztiválon díjat nyert Régimódi történet volt, ezt 25-ször tűzte műsorára a színház.

Eperjes Károly, a Veszprémi Petőfi színház művészeti tanácsadója úgy fogalmazott, hogy nehéz, de szép évadot zárhat a teátrum, sok fantasztikus pillanattal együtt. Számára A bugyogó című vígjáték volt az első számú szakmai kedvenc az évadban, ugyanakkor elismerte, hogy a produkció és annak fogadtatása nem találkozott a nézői igényekkel.

Egy fokkal nehezebb lesz a következő évadunk, mint az előző, de bízom abban, hogy a nézők jönnek velünk-mondta Eperjes Károly.

Horváth Lászlóné, a színház gazdasági csoportvezetője az évadzárón többek között arról beszélt, hogy a nehéz finanszirozási helyzetben jól teljesített a színház, ám várhatóan újabb megszorítások következnek, ami további fegyelemezett gazdálkodást követel az intézménytől. Talabér Márta, a Veszprém megyei közgyűlés alelnöke hangsúlyozta: továbbra is meg tudja erősíteni azt, amit már az előző évad végén mondott, hogy a megye büszke a színházára. Az alelnök hangsúlyozta, hogy Oberfrank Pál kinevezése a folyamatosságra garancia és biztosíték arra, hogy Eperjes Károllyal együtt a megkezdett úton halad tovább az intézmény.

A színház visszacsalogatta a nézőket, elnyerte bizalmukat, s jó úton halad, hogy olyan országos hírű legyen, akár régen a kaposvári színház-mondta Talabér Márta.

Debreczenyi János Veszprém polgármestere szintén köszönetet mondott a társulatnak, minden dolgozónak az elmúlt évad sikereiért, s biztosította az intézményt a város támogatásáról.

A évadzárón Tóth Attila, a színház szakszervezti titkára adott át jutalmakat a jubiláló közalkalmazottaknak. Kellerné Egresi Zsuzsanna értékesítési vezető és Ozsváth Ildikó patinázó 15 éve, Némethné Kleska Zsuzsanna főpénztáros, Pelles Andrea kelléktár-vezető és Öcsi Béla hangmérnök 20 éve, Szentmiklósi Ildikó ügyelő pedig 30 éve dolgozik a színházban. A szakszervezeti vezető köszöntötte a társulattól a Pesti Magyar Színházhoz távozó Gula Péter színművészt és a nyugdíjba vonuló Kiss György karbantartót.

Az évadzáró társulati ülés végén Oberfrank Pál igazgató Petőfi-díjat adott át Csarnóy Zsuzsanna színművésznek és Latinovits-díjat Mojzes Gabriella kárpitosnak és varrónőnek.

(Forrás: petofiszinhaz.hu)

Hozzászólások

Hozzászólok



További cikkek

2010.09.03

Kiállítás a szelektív hulladékgyűjtésről

2010.09.02

Roadshow a Barabás KC-val

Veszprém megye attrakciói

2010.09.01

Veszprémi Babahordozó Nap

Rendezői díj a XV.Pécsi Felnőtt Bábfesztiválon

2010.08.31

Jubiláló Ökovásár

Színházi nyílt nap Veszprémben

A Pannon TISZK zárja a TÁMOP projektet

2010.08.30

Veszprém Barabás KC–Siófok KC 34:24

2010.08.27

Kamera Hungária ismét Veszprémben

2010.08.26

Töreky bronzérmes az Olimpián

Régimódi történet Budapesten

Legyőzte a Veszprém a KEK-győztest

2010.08.25

Petőfi Színház a Vidor Fesztiválon

2010.08.24

Anna Kareninával indul az évad

Magyar Fotográfia Napja Veszprémben

2010.08.19

Meghívó a Szent István-napi programokra

2010.08.17

Pampanyulak születtek

Ünnepel a Laczkó Dezső Múzeum

2010.08.16

Megsérült a színház teteje a viharban

Fekete Péter című operett bohózat

Viharkárok az Állatkertben

2010.08.13

Üvegvilág

2010.08.12

Rajzkiállítás a természetjárásról

2010.08.11

Indiai antilopok az állatkertben

Tér-Film-Zene Fesztivál

2010.08.09

Kibó, a zsiráf Veszprémbe költözik

2010.08.07

Vajda–Fábri–Valló: Anconai szerelmesek

2010.08.06

CELL-CUP 2010

2010.08.04

Együttműködés a VMRFK és az Egyetem között

Fekete Péter elmarad

Éjszurkáló egyetemistáknak

Újból bérletes előadások a játékszínben

Vendégjáték bérlet sztárszínészekkel

2010.07.29

Esőhelyszínen a Chick Corea koncert

2010.07.28

Pannon Várszínház 10. jubileumi évada

Felújítások a színházban

2010.07.27

Bérletes előadások a Játékszínben

2010.07.26

Veszprémi zenei ünnep

A diákok háromnegyede a felsőoktatásba

Susie és Moritz meglepetése

2010.07.20

Rendkívüli közgyűlésen a reptér ügye

2010.07.19

Ifj. Tóth nyert Veszprémben

Az idei díjasok UZ4 és UZ17

2010.07.16

Utcazene este

Kolostorok és kertek a veszprémi vár tövében

Rally infok

2010.07.15

Utcazene első nap

Megújult a szurikáta kifutó

2010.07.14

Utcára vonulnak a zenészek

Töretlen népszerűségű bakterház

Hangok és hangadók fesztiválja 4.rész

2010.07.13

Hangok és hangadók fesztiválja 3.rész

2010.07.12

Hangok és hangadók fesztiválja 2.rész

Árvízkárosult gyerekek kirándulása

2010.07.09

Hangok és hangadók fesztiválja 1.rész

Veszprém legújabb négycsillagos szállodája

2010.07.08

Megérkeztek a Munkácsy képek Veszprémbe

Utcazene Fesztiválon a Petőfi Színház

2010.07.07

Vadaspark 2010. évi nyári táborai

2010.07.06

Jövő szerdától Utcazene

2010.07.05

Elismerések az állománygyűlésen

2010.07.03

A kishiúz első orvosi vizsgálata

2010.07.02

Rekordszámú látogató Szent Iván éjjelén

2010.06.30

Filmen Pozsgai Zsolt Janus története

2010.06.28

Köszönet a gátépítőknek!

2010.06.25

Média és marketing nagyágyúk az Utcazenén

2010.06.24

Összefogás az Utcazenéért

2010.06.23

20 nap múlva Utcazene Fesztivál

2010.06.21

Háromnapos vigadalom Rátóton

2010.06.18

Fél órára leállt az élet Veszprémben

2010.06.16

Operett utazás: esőhelyszín a Petőfi Színház

Szent Iván éj az Állatkertben

2010.06.14

Balaton Classic beszámoló

Veszprém turizmusáért

2010.06.11

Hazai előadók az idei Harley D. Fesztiválon

2010.06.10

A kézilabda a második legnépszerűbb sportág

Segítsünk!

2010.06.09

Operett utazás a Dubniczay-palotában

Sporthíradó Veszprém

Alsóörs a Veszprém-kártya programban

Hazaértek a segítők

2010.06.08

Gátakon a veszprémi rendőrök

Országos Terepfutó Bajnokság eredményei

Egy csepp figyelem, egy csepp teszt

Rövidhírek - Veszprémi állatkert

2010.06.07

Vetésis diákok Bottropban

2010.06.03

Veszprémi Utcazene Fesztivál 2010

2010.06.02

Térségi Integrált Szakképző Központ

17. Kabóciádé CsaládiFesztivál

2010.06.01

ORTT Mustra Filmfesztivál

2010.05.31

Fergeteges színházi gyermeknap

2010.05.28

Hungaria Sacra

Páratlan leletek a 8-ason

2010.05.26

Tudós nők a Petőfi Színházban

Sporthíradó Veszprém

6 éves a Balaton Plaza

Pünkösdi vásár

2010.05.20

Bővült a Veszprémi Csimpánzvilág

2010.05.13

Madarak és Fák napja az állatkertben

2010.05.12

Kézilabda a tévében

Versenyző rendőrök Veszprémben


 
 
english deutsch magyar