2010.07.14 | Hangok és hangadók fesztiválja 4.rész | | | | Hangolódjon a nyárra, hangolódjon Veszprémre 2010 júliusában (14-17.).A nagy nevek mellett ott lesznek a jövő reménységei, az utcazenészek – tudjunk meg róluk többet: | Pannon Universitas Band – UZ16: A zenekar több spontán együttzenélgetést követően alakult meg egy veszprémi sörözőben 2008 nyarán. Tagjait (Vesres József-gitár,Sas Zoltán-cajon, Gyurácz Tamás-gitár) a zene mellett az is összeköti, hogy mindannyian a Pannon Egyetemen tanulnak/tanultak. A zenei repertoárt jobbára magyar „klasszikusok” alkotják (Illés, Bikini, Omega,LGT, Metro, Edda stb.),de nem áll távol tőlük a kortárs magyar és külföldi rockzene sem.
Petruska András – UZ17: Petruska András saját bevallása szerint nem gitáros, hanem a színpadon „zenekarosdit”játszó zenész – olyan hangszereléseket ír át gitárra, ami a hallgatóban a teljes zenekar benyomását kelti. Zenéje a jazzből, az amerikai folkzenéből, valamint a kortárs underground muzsikából ered, dalai közt pedig szerepelnek novella jellegű fiktív történetek, impresszionista hangulatképek, és olykor egy-egy stílusparódia is.
Pusztai Juli – UZ18: Pusztai Juli énekes-gitáros-dalszerző főként a francia sanzonok és az angolszász folk- és popzene világából meríti inspirációit magyar, francia, illetve angol nyelven megszólaló dalaihoz, de igyekszik megőrizni önálló stílusát. Társai a zenélésben Rödönyi Gergő (akusztikus gitár) és Csendes Csaba (ütős hangszerek).
Sajnarana – UZ19:A Sajnarana zenekart 1997-ben alapította a szerzőpáros, de első koncertjüket csak majd tíz évvel később tartották meg. Stílusukat nehéz megállapítani, de a közönség leginkább a pesti sanzon, lírai-herbarock,alternatív-presszórock, álnépdal, vagy évszakdícsérő-örömzene megnevezéseket használja. Tagok: Csikay László-szöveg, Ferencz Balázs Roland-szöveg,zene, ének, gitár, Keszei János-tangóharmónika, Pintér Ákos-basszusgitár, Sándorfi Zoltán-dob, Sztankovszky Olga-hegedű.
TükeZoo – UZ20: A pécsi underground popduót a 2008-as utcazene-fesztivál győztes Babarci Bulcsú, és Restás Gergő ütőhangszeres alapította. Különleges hangszerelésű dalaik gyakorlatilag barkácsolt popművek, számos stílus ( soul, bossa, punk, reggae, funk, manochue, disco,ethno,techno stb.)kivesézése és bagatellizálása. | (Forrás: utcazene) |
|
Hozzászólások |
Hozzászólok |
|
További cikkek |
2010.09.03 |
|
2010.09.02 |
|
|
2010.09.01 |
|
|
2010.08.31 |
|
|
|
2010.08.30 |
|
2010.08.27 |
|
2010.08.26 |
|
|
|
2010.08.25 |
|
2010.08.24 |
|
|
2010.08.19 |
|
2010.08.17 |
|
|
2010.08.16 |
|
|
|
2010.08.13 |
|
2010.08.12 |
|
2010.08.11 |
|
|
2010.08.09 |
|
2010.08.07 |
|
2010.08.06 |
|
2010.08.04 |
|
|
|
|
|
2010.07.29 |
|
2010.07.28 |
|
|
2010.07.27 |
|
2010.07.26 |
|
|
|
2010.07.20 |
|
2010.07.19 |
|
|
2010.07.16 |
|
|
|
2010.07.15 |
|
|
2010.07.14 |
|
|
2010.07.13 |
|
2010.07.12 |
|
|
2010.07.09 |
|
|
2010.07.08 |
|
|
2010.07.07 |
|
2010.07.06 |
|
2010.07.05 |
|
2010.07.03 |
|
2010.07.02 |
|
2010.06.30 |
|
2010.06.28 |
|
2010.06.25 |
|
2010.06.24 |
|
2010.06.23 |
|
2010.06.21 |
|
2010.06.18 |
|
2010.06.16 |
|
|
2010.06.14 |
|
|
|
2010.06.11 |
|
2010.06.10 |
|
|
2010.06.09 |
|
|
|
|
2010.06.08 |
|
|
|
|
2010.06.07 |
|
2010.06.03 |
|
2010.06.02 |
|
|
2010.06.01 |
|
2010.05.31 |
|
2010.05.28 |
|
|
2010.05.26 |
|
|
|
|
2010.05.20 |
|
2010.05.13 |
|
2010.05.12 |
|
|
|
|