Kereső
10°C 10°C 21km/h

2010.07.28

Pannon Várszínház 10. jubileumi évada

A Pannon Várszínház szeretettel várja Önt 2010/2011-es jubileumi évadának bemutatóira, amelyben a bérletes előadások száma az eddigi 5-ről 6-ra emelkedett. A következő évad újdonságokat tartogat, lássunk tehát egy kis ízelítőt:

Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
- játék zenével -

Jókai Mór regényének új színpadi változata pergő, filmszerű jelenetekkel, korfestő zenékkel, a bécsi forradalom és a magyar szabadságharc csatajeleneteit megjelenítő nagy tánc- és vívójelenetekkel szól a magyar történelem és a Baradlay család viharos éveiről. Miközben a görög tragédiák magaslataiba emelkedik Baradlayné és fiai, Ödön, Richárd és Jenő sorsa, megjelenik a Jókaira oly jellemző humor, amely egyrészt oldja a feszültséget, másrészt jellemző adalékokkal szolgál a magyar emberről, örökké ismétlődő szituációkról. A színpadi adaptáció Vándorfi László munkája, a zenét Rossa László szerezte, koreográfus Krámer György, míg a vívójeleneteket Kiss T. István állította be. E nagyszabású produkció élő zenekari kísérettel, Kubik Anna és Gazdag Tibor főszereplésével szolgálja az ifjúsági és felnőtt korosztály színházi igényeit, nyújt felemelő és szórakoztató pillanatokat.

Tommy Steele – Arthur Freed – Betty Comden – Adolph Green – Nacio Herb Brown:
Ének az esőben
- musical -

Ki ne emlékezne a fantasztikus amerikai filmszínész, táncművész és koreográfus, rendező Gene Kelly káprázatos filmjére, a zseniális koreográfiákra, a bravúros sztepptánc-jelenetekre, a remek humorra és a nagyszerű alakításokra. Ha mégis akadna ilyen, akkor sem nézheti rekeszizom-próbáló nevetés és elismerő csettintés nélkül ezt a kedves történetet, mely az amerikai filmgyártás hőskorában, a némafilm leáldozta és a hangosfilm megjelenése idején játszódik. A hangosfilm lerántja a leplet a színészi tehetségtelenségről és előtérbe helyezi a kreativitást, az ének- és tánctudást, a prózai megszólalás hitelességét. Mindez számtalan bohózati szituációt eredményez, mire végre a szerelmesek itt is találkoznak és minden zsák megtalálja a maga foltját. A három legendás énekes-táncos főszerepet Zayzon Csaba, Egyed Brigitta és Stefancsik Annamária – színházunk fiatal művészei játsszák, a bravúros tánckoreográfiák pedig Bóbis László kétszeres szteppvilágbajnok munkái. Minden korosztály számára ajánljuk e felhőtlen színházi pillanatokat.

Carlo Goldoni: Két úr szolgája
- komédia -

Goldoni pazar komédiája a fergeteges technikájú olasz népi színjáték, a commedia dell’ arte típusait emelte irodalmi rangra, megőrizve a kiélezett szituációkat, a remek szöveg- és helyzetkomikumokat, a rendkívül mulatságos emberi típusokat. Főhőse Truffaldino, a szegény szolga, félreértésből és némi számításból egyszerre két urat is szolgál, akiket természetesen a dramaturgia ördöge egymás közelébe hoz, így egyik szerepéből a másikba ugrándozva kell helytállnia, szeretnivaló bájjal, szerencsés megoldásokat eredményező ügyetlenséggel. Emellett még a szerelemre is marad ideje és a csetlések-botlások közben összehoz tönkrement szerelmeket, sértődött apákat, üldözött hősöket. Helyreáll egy ismerős világrend, amely több száz éve figyelmeztet bennünket arra, hogy a kiszolgáltatott kisemberek kényszerű csalásai nem saját jószántukból történnek. E fergeteges komédia főszerepét Egyed Brigitta alakítja, aki garancia arra, hogy szem ne maradjon szárazon és az amúgy is rohanó cselekmény még nagyobb fordulatszámon peregjen.

OMEGA: Égi vándor
- musical - Ősbemutató

Az OMEGA legnagyobb slágereit felhasználó új magyar musical elsősorban az Időrabló, a Csillagok útján és a Gammapolis című nagylemezek lírai rock-scifi történetére alapoz. A legendás Mátrix című film dramaturgiájára emlékeztet e mű. Egy fiatalember arra ébred egy reggelen, hogy ő nem e világi lény, visszavágyik és visszatér a csillagok közé, egy ismeretlen, titkokat rejtő, az idő és a tér relativitásában létező világba. Miközben feltárulnak előtte az új dimenzió titkai, rádöbben, hogy e más szerkezetű világ ugyanazokat a típusokat, ugyanazokat a problémákat hozza felszínre, mint a jól ismert földi lét. S miközben rejtélyes figurákkal, különleges, csábító nőalakokkal, ismeretlen dimenziókba nyíló ajtókkal találkozik, letekint a Földre, ahol egy öreg zongorán időtlenül ég a Petróleum lámpa, szól a Fegyverkovács dala, a legrégebbi OMEGA slágerekkel üzen és hívogat a Föld.

Ez az izgalmas, csillagközi utazás inkább rockopera, néhol táncjáték, mely az OMEGA-dalok bravúros zenei betéteire épül. Ez a stílus, ez a világkép, ez a dramaturgia - mely Krámer György koreográfiáival, Vándorfi László írói-szerkesztői és rendezői munkájával kerül színpadra - igazi újdonság a magyar és a nemzetközi musical irodalomban. A produkció főszerepeit Zayzon Csaba, Kékesi Gábor, Stefancsik Annamária, Bánfi Kata és Nagy Barbara játsszák, de színre lép a Pannon Várszínház egész társulata. Minden korosztály megtalálja benne a maga értékeit, zenei színházi és táncstílusát.

Fenyő Miklós – Tasnádi István: Aranycsapat
Viharos gólöröm két nagyiramú félidőben
- musical -

Három öreg árválkodik a Népstadion omladozó lelátóin, nézve az omladozó magyar futball jelenlegi válogatottjának keserves perceit. Ők még az aranycsapaton, Puskáson, Hidegkutin, Bozsikon, Grosicson és a többieken nőttek fel, számukra a futball szentség, életforma, az önmagukkal, múltjukkal és nemzetükkel való azonosság. Nem csoda hát, ha újra és újra visszatér a múlt, felidéződik a grundfocik, a házibulik világa, a többnyire kedvesen ügyetlen udvarlások, a nagy ugratások ideje, az ifjúság aranykora, Fenyő Miklós fergeteges rock & roll dalaira, újakra és régiekre. Tasnádi István a komédiai humort és a drámai, lírai pillanatokat nagyszerűen ötvöző darabját nézve, a Fenyő-slágereket hallgatva meg nem áll kezünk, lábunk ritmusa, szívünk nosztalgikus dobbanása és rekeszizmunk sem pihen egy pillanatra sem. Parádés szereposztásban kerül színre ez új magyar mű: Szacsvay László és Gazdag Tibor vendégszereplése, Bóbis László koreográfiái mellett a Pannon Várszínház régi és új kedvenceivel is találkozhat a néző. Az ifjúsági és a felnőtt korosztálynak egyaránt szép és felhőtlen perceket nyújt a produkció.

Anthony Shaffer: Mesterdetektív
- bűnügyi játék -

Ez a rengeteg fordulatot rejtő, bravúros dramaturgiájú, kiemelkedő színészi alakításoknak lehetőséget kínáló színpadi mű filmként vált először világhírűvé. Lawrence Olivier és Michael Caine főszereplésével aratott páratlan sikert a történet. A mű színpadi változata az eredeti, mely egy helyszínre sűrítetten bontja ki egy féltékeny, idősödő krimiíró és ifjú vetélytársa páratlan szellemi-fizikai párharcát, melyet végig az egyre végzetesebbé, majd halálossá váló játékszenvedély tüzel. Annyi írói lelemény, annyi csavar színesíti a produkciót, hogy képtelenség kiszámítani a végkifejletet. Megfejteni csak akkor lehet, ha személyesen találkozunk az előadásokon és izguljuk végig a fordulatos cselekményt. A produkció egyik főszerepében egy egyeztetés alatt álló vendégművész, a másikban pedig színházunk fiatal vezető színésze, Koscsisák András lesz látható. Ifjúsági és felnőtt nézőink számára ugyanannyi lélegzetelállító pillanatot és remek szórakozást nyújt a produkció.

Paul Portner: Hajmeresztő
- bűnügyi társasjáték –

Gyilkosság történik egy fodrászüzletben. Annak rendje és módja szerint meg is érkezik a felügyelő és segítője, ám a különleges társaság mindegyik tagjának oka volt elkövetni a gyilkosságot. Szorult helyzetében a felügyelő váratlan megoldást alkalmaz: a közönségre bízza a rejtély megoldását, a gyilkos felkutatását. Így minden előadáson az a változat kerül színre, melyet a közönség megszavaz. Páratlanul szórakoztató, szellemi izgalmakat és rengeteg színészi improvizációt rejtő, a színész és a közönség folyamatos dialógusára alapozó pillanatokat kínál ez az izgalmas este, persze rengeteg nevetéssel, sok-sok váratlan helyzettel. A produkciót színházunk fiatal tajga, Kiss Dávid állítja színpadra, a főbb szerepekben Oravecz Edit, Kiss T. István és más kollegák mellett ő maga is színre lép. Fiatalok és idősebbek egyaránt kreatívan vehetnek részt a közös nyomozásban, e szórakoztató színházi estén.

Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem
- iskolai komédia -

A szerző klasszikussá vált műve minden ember életét alapvetően meghatározó élményt jelenít meg: az iskolát. Az immár felnőtt Karinthy álmában visszatér e feledhetetlen helyszínre és újra végigéli diákléte legizgalmasabb, fergeteges, kacagtató és félelmetes pillanatait, együtt alapvető emberi típusokat megjelenítő osztálytársaival és az ezer alakban megjelenő Tanárral. Karinthy Frigyes szerepében Zayzon Csabát láthatják, mellette Egyed Brigitta, Szelle Dávid, Molnár Ervin, Kiss T. István és mások nyújtanak emlékezetes alakítást.
Ez a pergő, korabeli zenékkel, akrobatikus és táncelemekkel tarkított produkció minden ifjúsági korosztály számára tartalmas szórakozást nyújt és mindezeket az élményeket tanáraiknak, szüleiknek ugyanúgy ajánljuk.

Heltai Jenő: Szépek szépe
- zenés mesejáték -

A jól ismert Hamupipőke történetet dolgozta fel e kiváló magyar költő és színpadi szerző, a rá jellemző mély lírával, remek humorral, nagyszerű karakterábrázoló képességgel. Ez a gyermekeknek szóló produkció minden korosztály számára tartalmas színházi estét nyújt, hiszen a mesei vonalvezetés mellett igazi emberi szituációkra, ismerős alakokra, ismerős jó és rossz szándékokra lelünk. A gyönyörű szöveget Rossa László zenéi és dalai teszik még emlékezetesebbé. Színházunk fiatal társulata szinte maradéktalanul színre lép a produkcióban, vezető színészünk, Egyed Brigitta rendezésében.

(Forrás: pannonvarszinhaz.hu)

Dokumentumok (1 db)

2010-2011 evados plakat

Hozzászólások

Hozzászólok



További cikkek

2010.09.03

Kiállítás a szelektív hulladékgyűjtésről

2010.09.02

Roadshow a Barabás KC-val

Veszprém megye attrakciói

2010.09.01

Veszprémi Babahordozó Nap

Rendezői díj a XV.Pécsi Felnőtt Bábfesztiválon

2010.08.31

Jubiláló Ökovásár

Színházi nyílt nap Veszprémben

A Pannon TISZK zárja a TÁMOP projektet

2010.08.30

Veszprém Barabás KC–Siófok KC 34:24

2010.08.27

Kamera Hungária ismét Veszprémben

2010.08.26

Töreky bronzérmes az Olimpián

Régimódi történet Budapesten

Legyőzte a Veszprém a KEK-győztest

2010.08.25

Petőfi Színház a Vidor Fesztiválon

2010.08.24

Anna Kareninával indul az évad

Magyar Fotográfia Napja Veszprémben

2010.08.19

Meghívó a Szent István-napi programokra

2010.08.17

Pampanyulak születtek

Ünnepel a Laczkó Dezső Múzeum

2010.08.16

Megsérült a színház teteje a viharban

Fekete Péter című operett bohózat

Viharkárok az Állatkertben

2010.08.13

Üvegvilág

2010.08.12

Rajzkiállítás a természetjárásról

2010.08.11

Indiai antilopok az állatkertben

Tér-Film-Zene Fesztivál

2010.08.09

Kibó, a zsiráf Veszprémbe költözik

2010.08.07

Vajda–Fábri–Valló: Anconai szerelmesek

2010.08.06

CELL-CUP 2010

2010.08.04

Együttműködés a VMRFK és az Egyetem között

Fekete Péter elmarad

Éjszurkáló egyetemistáknak

Újból bérletes előadások a játékszínben

Vendégjáték bérlet sztárszínészekkel

2010.07.29

Esőhelyszínen a Chick Corea koncert

2010.07.28

Felújítások a színházban

2010.07.27

Bérletes előadások a Játékszínben

2010.07.26

Veszprémi zenei ünnep

A diákok háromnegyede a felsőoktatásba

Susie és Moritz meglepetése

2010.07.20

Rendkívüli közgyűlésen a reptér ügye

2010.07.19

Ifj. Tóth nyert Veszprémben

Az idei díjasok UZ4 és UZ17

2010.07.16

Utcazene este

Kolostorok és kertek a veszprémi vár tövében

Rally infok

2010.07.15

Utcazene első nap

Megújult a szurikáta kifutó

2010.07.14

Utcára vonulnak a zenészek

Töretlen népszerűségű bakterház

Hangok és hangadók fesztiválja 4.rész

2010.07.13

Hangok és hangadók fesztiválja 3.rész

2010.07.12

Hangok és hangadók fesztiválja 2.rész

Árvízkárosult gyerekek kirándulása

2010.07.09

Hangok és hangadók fesztiválja 1.rész

Veszprém legújabb négycsillagos szállodája

2010.07.08

Megérkeztek a Munkácsy képek Veszprémbe

Utcazene Fesztiválon a Petőfi Színház

2010.07.07

Vadaspark 2010. évi nyári táborai

2010.07.06

Jövő szerdától Utcazene

2010.07.05

Elismerések az állománygyűlésen

2010.07.03

A kishiúz első orvosi vizsgálata

2010.07.02

Rekordszámú látogató Szent Iván éjjelén

2010.06.30

Filmen Pozsgai Zsolt Janus története

2010.06.28

Köszönet a gátépítőknek!

2010.06.25

Média és marketing nagyágyúk az Utcazenén

2010.06.24

Összefogás az Utcazenéért

2010.06.23

20 nap múlva Utcazene Fesztivál

2010.06.21

Háromnapos vigadalom Rátóton

2010.06.18

Fél órára leállt az élet Veszprémben

2010.06.16

Operett utazás: esőhelyszín a Petőfi Színház

Szent Iván éj az Állatkertben

2010.06.14

Balaton Classic beszámoló

Szép, élménygazdag, sikeres évad

Veszprém turizmusáért

2010.06.11

Hazai előadók az idei Harley D. Fesztiválon

2010.06.10

A kézilabda a második legnépszerűbb sportág

Segítsünk!

2010.06.09

Operett utazás a Dubniczay-palotában

Sporthíradó Veszprém

Alsóörs a Veszprém-kártya programban

Hazaértek a segítők

2010.06.08

Gátakon a veszprémi rendőrök

Országos Terepfutó Bajnokság eredményei

Egy csepp figyelem, egy csepp teszt

Rövidhírek - Veszprémi állatkert

2010.06.07

Vetésis diákok Bottropban

2010.06.03

Veszprémi Utcazene Fesztivál 2010

2010.06.02

Térségi Integrált Szakképző Központ

17. Kabóciádé CsaládiFesztivál

2010.06.01

ORTT Mustra Filmfesztivál

2010.05.31

Fergeteges színházi gyermeknap

2010.05.28

Hungaria Sacra

Páratlan leletek a 8-ason

2010.05.26

Tudós nők a Petőfi Színházban

Sporthíradó Veszprém

6 éves a Balaton Plaza

Pünkösdi vásár

2010.05.20

Bővült a Veszprémi Csimpánzvilág

2010.05.13

Madarak és Fák napja az állatkertben

2010.05.12

Kézilabda a tévében

Versenyző rendőrök Veszprémben


 
 
english deutsch magyar